Süss fel, nap!

Amint előző beírásomban fogalmaztam, felháborodással tölt el annak a ténynek a tudata, hogy manapság az oktatás olyan......(inkább nem fogalmazom meg)amilyen. A "vak vezet világtalant" dolog pedig egy szubjektív vélemény. Egy vidéki iskolában tapasztaltam mindezt, ismétlem EGY iskolában, de komolyan elgondolkodtatott. Mire is gondolok pontosan? Az ott tevékenykedő pedagógusokra és munkájukra. Nem szeretném felsorolni a negatívumokat, egyáltalán nem az a célom, sőt nem is vagyok igazán méltó annak értékelésére hisz nincs túl sok tapasztalatom a pedagógusi pályán, de annál több viszont az emberi kapcsolatok terén. Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy tenni kéne valamit azért, hogy ezen javítsunk. Hát egyelőre blogolok, mivel lehetőségeim korlátozottak. Hátha lesz eredménye ennek is. Mi is konkrétan a célom? Először is valahogy megfogalmazni a lehető legegyszerűbben, mindenki számára érthetően, hogy létfotosságú a jó pedagógus, aztán találni olyan módot a jó pedagógus "formálásra", ami nem csupán elmélet vagy utópia, hanem valamilyen mértékben kivitelezhető is. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Viszont jól jönne némi segítség...! Remélem lesz is! De hát valójában milyennek kell lennie egy jó pedagógusnak? Hááát...komoly kérdés, mert nem szabad elfelejteni, hogy a pedagógus is ember, vagyis nem lehet tökéletes. Pedig elvileg annak kéne lennie, mert ő az, akinek mindent tudni kell: mi a jó a gyereknek, mi nem jó neki, mit szabad a gyereknek és mit nem, stb. Mindez első látásra nem is tűnik annyira bonyolultnak, hiszen évek óta ezt teszik a pedagógusok, viszont napjainkban, ebben a pörgő, információ- és eseménydömpingben mindez sokkal nehezebb. Erről beszél dr. Ranschburg Jenő a következő riportban : https://www.youtube.com/watch?v=lCSfznFuW5I Gondoljunk csak bele, mennyire nehéz egyetlen emberrel jól bánni, jót tenni, tudni hogy mi a jó neki, mit szeretne vagy mit nem, mi az ami bántja és minek örül igazán. Nos, a pedagógusnak mindezt egyidőben többszörösen kell tudni, ugyanis ahány gyerek, annyi külön világ. Nem könnyű. És főleg akkor nem, ha még más negatív körülmény is jelen van. Mert a pedagógus is ember, amint már mondtam, és odahaza még temérdek feladat, esetleg probléma várja. De lehet még náthás is mindemellett, vagy csak simán fáradt, mert épp melegfront van...Van ilyen, az nem is olyan nagy gond, probléma ott van, ha ezek az alkalmak nagyon gyakoriak. Sajnos van ilyen is, mostanság egyre több. Így nem lehet nevelni, oktatni, legalábbis nem jól. És mégis azt tesszük, mert kell. Ha nem is a legjobban , de csináljuk. Pedig hű de sok rosszat tehetünk ezzel. De mit lehet tenni? Elkergetni az összes pedagógust, aki nem felel meg a követelményeknek és keresni jobbat helyette. NEM. Egyáltalán nem erre gondolok, hanem arra, hogy segíteni kellene neki "jobbá" válni. Igen. Kellenek továbbképző tanfolyamok, amelyek nem csak papírt és pontot adnak nekünk, hanem hasznos ismereteket. Elcsépelt szöveg ez, de én komolyan gondolom. Sőt a pedagógus lelkével is kéne kicsit foglakozni néha, az is igényel némi kényeztetést, mert annak kell leginkább a helyén lenni, ahhoz, hogy jól végezze a dolgát. Mert a jó jót eredményez, és képzeljék csak el milyen szép a fű, ha jó a mag. Persze kell hozzá eső is, meg jó talaj, de a jó mag a lényeg. Folyt. köv.

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszöntelek a blogomon:) Továbbá remélem nem okozok csalódást azzal, hogy nem a "Süsi"-ről írok, de még a "Zöld Pardon"-ról sem.( a laikusok kedvéért meg szeretném jegyezni, hogy mindkettő budapesti szórakozóhely). Itt komoly dolgokról lesz szó: pedagógiáról. És ha azt kérdezed magadtól, hogy "Mégis...mire fel? Van elég tudományos oldal, ami erről szól", akkor elmondom, hogy "Csak úgy... unaloműzésként vagy esetleg feszültség-levezetésként". Tény, hogy ez utóbbiból jócskán van bennem, amióta újrakezdtem a pedagógusi munkát. Meg aztán van nekem egy olyan hibám is, hogy sokszor okosabbnak képzelem magam mindenkinél és ilyenkor megaszondom a nagy igazságot. De néha előfordul hogy tévedek. Na, bumm! Megtörténik... Most viszont az van, hogy majdnem tíz év kihagyás után visszatértem a pedagógusi pályára és nagyon elcsodálkoztam. A hiperaktív gyerekek nem is sokkoltak annyira, mint az őket nevelők...Háááát, hogy is mondjam? Finoman fogalmazok és azt mondom:"Manapság mindenkinek nehéz"(nekem is!) Tény, hogy most azért valamivel másképp látom én is a világot, meg "viselt dolgainkat", de ez a "vak vezet világtalant" dolog... Ne merjen valaki azzal vígasztalni, hogy ez más területen is évtizedek, évszázadok óta így van, mert csúnya dolgot teszek: ajajj, nem hallom meg. Nos. Ez csak egy rövid bevezető ami kissé általános és nem sokatmondó. Majd lesznek értelmesebb dolgok is. Nem leszek túlságosan vagány, de azért majd próbálkozom. Valahogy az arany középutat keresném... héha szerényen és tapintatosan, de ha kell akár nagyképűen és erőszakosan is. Mindenkit szeretettel várok (véleményestül)!